Visszarendelés


Napi tevékenység Visszarendelés

 

Visszarendelés - képernyőkép

 

Az előjegyzések típusát a táblázatban mindig a cella előtti ikon mutatja. Ezek részletes magyarázata az egész ablak legalsó sorában szerepel, tehát más-más kép tartozik az orvosi programban bevitt előjegyzésekhez, az Interneten foglalt előjegyzésekhez, a visszarendelésekhez, stb.

Közvetlenül a táblázat fölött mindig látható az a dátum és időpont, amire utoljára ráálltunk (pl. 2008 március 18 Kedd, 08:30). Ha ez beleesik az aznapi rendelési időbe, akkor ez a szöveg kék, különben szürke. A funkcióba való belépéskor a munkadátum napján az i.n. a kiválasztott.

A kívánt időpont kijelöléséhez a megfelelő nap megfelelő cellájára kell kattintani. Ehhez esetleg szükséges heteket vagy akár hónapokat léptetni, ezt a táblázat alatti sor bal oldalán látható 4 nyomógombbal tehetjük meg (1). Vigyük ezek fölé az egérmutatót, s gyorstippként megjelenik, hogy az adott gomb mennyit léptet.

Ugyancsak a táblázat alatti sorban, középen mindig látható, hogy a táblázat melyik hetet mutatja éppen, a következő formában: 2008 május 12-18, 20. hét (páros). A sor jobb szélén található 2 gomb segítségével pedig bárhol is vagyunk éppen, ráállhatunk a (az orvosi programban beállított) munkadátum napjára, illetve a (számítógép órája szerinti) mai napra.

Mindig figyeljünk arra, hogy az ablak bal felső részén található, lenyitható választékokban (2) a megfelelő szervezeti egységet (praxist) és a megfelelő orvost válasszuk ki. Ezek azért vannak, hogy szükség esetén máshoz (ugyanabban a rendelőben dolgozó kollégához) is tudjunk előjegyezni. Az Eszköz lenyitható választékra csak speciális esetekben van szükség. Olyankor kell használni, ha több szobában, speciális eszközzel (pl. fogászat, fizikoterápia, stb.) rendelünk. Alapesetben ez az adat maradjon üresen.

Új előjegyzés felvételéhez először válasszuk ki a kívánt időpontot, s a táblázatban kattintsunk a megfelelő cellába. (A táblázat fölötti sorban ellenőrizzük, hogy a kívánt időpont van-e kiválasztva.) Az előjegyzés tartalmát az ablak jobb felső részén található gombok segítségével töltjük ki. A Bejegyzés adatba (4) kerül a páciens neve. Lehetőség szerint sohase gépeljünk ide nevet, hanem a mellette található, kis arc ikont mutató (5), személyválasztás gomb segítségével válasszuk ki a pácienst a szokott módon. A Bejegyzés adatot(4) csak akkor töltsük ki gépeléssel, ha valamiért nem a felvett betegek közül akarunk személyt választani.

A személyválasztás gomb mellett egy 3 gombból álló csoport van (3). Ezek mutatják, hogy milyen típusú előjegyzésről van szó. A 3 közül egyszerre csak 1 lehet benyomva aszerint, hogy előjegyzést, visszarendelést (rendelőben) vagy hívást / látogatást (az orvos megy a páciens lakására) akarunk felvinni. Ha a táblázatban egy olyan cellára léptünk, amelyikben van korábban felvitt előjegyzés, akkor ez a 3 gomb is mutatja, hogy milyen típusú előjegyzésről van szó. (Ha Internetes előjegyzés, akkor a 3 gomb egyike sem lesz benyomva, s ilyen esetben semmilyen változtatást nem lehet rajta végezni.) Ilyen esetben a 3 gomb módosításra is szolgál, pl. egy visszarendelést a 3. gomb megnyomásával átállítunk hívásra.

A gombsor jobb szélén egy sárga csengő ikonnal ellátott gomb van. Ennek megnyomásával (a benyomott csengő piros) állíthatjuk be, hogy kérünk-e figyelmeztetést. Ez esetben az orvosi program a szokott módon felbukkanó figyelmeztető ablakkal jelzi az előjegyzést. Ez a gomb is használható módosításra, utólag is megváltoztatható, hogy kérünk-e figyelmeztetést. A Megjegyzés rovatba olyan szöveget érdemes írni, amit látni akarunk, ha majd rákattintunk az előjegyzés időpontjának cellájára a táblázatban.

FONTOS!!! Az újonnan bevitt előjegyzés (illetve a módosítás) csak akkor tárolódik el, ha megnyomjuk a nagy méretű, kék színű lefelé-nyíl ikonnal ellátott Naptárba gombot (6). Ha ezt nem tesszük meg, hanem ellépünk egy másik időpontra, akkor a bevitt előjegyzés nem tárolódik!

Ha valamilyen oknál fogva, egy már foglalt időpontra még egy előjegyzést akarunk felvenni, ezt a nagy gomb mellett jobbra található, 2 lapot mutató gombbal (7) tehetjük meg. Ilyenkor az aktuálissal azonos időpontú új cella jön létre, arra áll rá a naptár, s ezután a korábban leírt módon választhatunk személyt, stb. Ne felejtsük az adatok megadása után a nagy gombot megnyomni a tároláshoz! Ha ki akarunk törölni egy előjegyzést, akkor a táblázatban álljunk rá, majd a nagy gomb aljánál jobbra található (X ikont mutató) gombbal törölhetünk.

Ha a táblázatban olyan cellára kattintunk, amelyben van már előjegyzés, a fent leírt módon megjelennek a hozzá tartozó adatok az ablak jobb felső részében. Jó esetben az előjegyzés a program páciens adatállományában szereplő valamelyik páciens előjegyzése, s ilyenkor az ablak felső részén, a Bejegyzés szöveg alatt megjelenik egy kis arc kép. Ha ez nem jelenik meg, akkor ez az előjegyzés vagy szövegbeírással lett kitöltve (nem a személyválasztás gombbal választottunk beteget), vagy pl. olyan Internetes előjegyzésről van szó, amit az Interneten megadott adatok alapján a program nem tudott párosítani az adatállományban szereplő pácienssel..

Frissítés dátuma: 2009.05.20.